Újra végigsétáltam a gőzmezőn. Birodalmam egész határát a kín forrósága töltötte be. Fájdalomtól szenvedő sikolyok, bosszút ígérő nevetések töltötték be a végtelen poklot.
Az én kezem irányítása alatt működött az egész. Azt hihetném hogy a hatalom csakis jó lehet, oly mindegy hogy mi fölött tartod. Habár ínyemre van hogy egész világot vezetek, azalatt a másik alatt amelyet még nem láttam csak alig fél órára, mégis hiány fog el mikor visszagondolok előző otthonomra.
Már több mint két évezred óta vagyok itt, irányítom, terelgetem az ide kerülő embereket. Mégis túl gyakran eszembe jut hogy vajon lehetett volna más utat választanom, ha talán máshogy játszom ki a lapjaim nem éppen ide kerülök. De nem.. ott sem élhettem, megalázva, rangomat teljesen a földbe tapostatva.
***
Dimitri jött velem szembe, hosszú bőrkabátjára vér és kén tapadt. Csizmája sarka besüllyedt az elszárad láva sárban. Nem rég óta kezdett, a gyomra még nem volt elég erős hozzá hogy az első számú kínzóhoz rakhassam. Szemében még tombolt a földön szerzett tapasztalatok, érzelmek ezrei. Még mindig sajnálta ha valakit bántania kellett, a többiek piszkálódásának egyenes célkeresztjévé vált.
- Nem hajlandó alkut kötni. Én pedig nem vagyok hajlandó tovább csinálni. Tudom hogy ehhez hozzá kéne szoknom de egyszerűen nem megy. - egyesek szerint első számú lázadó, senki nem fogadta be, pedig már lassan 10 éve hogy idekerült. Lentebb már nem mehet. A pokolból pedig még senki nem jutott föl.
- Tudom. - nem tudtam többet hozzászólni, értettem hogy mi a problémája, eleinte én sem tudtam hozzászokni. Több mint fél évszázadig a pokolnak nem volt vezetője. Egyszerűen képtelen voltam rá.
- Te mégis hogyan tudod ezt csinálni? Tudom hogy már régóta vagy itt, de mikor szoktad meg hogy örökös szenvedés és vér tapadjon minden ujjadhoz?
- Nem szoktam meg. Nem is fogom soha.
- Ha nem szoktad meg, akkor mégis miért csinálod?
- Különben engem kínoznak. - arcát teljes meglepettség lepte el. Általános alku ugyanis nálunk hogy a kínzottat 5 évig kínozzuk, és minden magángondolatától, érzésétől megfosztjuk. Ezután választhat hogy örökké a láva fölött lesz kínoztatva....vagy pedig ő kínoz. Mindenki tudta hogy ez rám természetesen nem vonatkozik, hiszen én vagyok az irányítója mindennek. De az én történetem nem ismeri senki, ezért nem is tudhatják hogyan lehet nekem általános alkum.
- Nem tudom te hogy vagy vele, de én ráérek.
- A lakomban találkozunk, én még sétálok egyet.
Dimitri a fürdő fele vette lépteit, én pedig el látogattam a portára. A kopol kapuja. Annyi rémtörténetet hallottam már róla. Mégsem közelíti meg egyik sem a leírását. Bárki is képzeli el a poklot, csak próbálkozhat Ha el tudná képzelni bárki is hogyan nézhet ki a szenvedés és fájdalom örökös gyűjtőhelye, a bűn és mocsok bugyra, akkor fel tudna készülni a legrosszabbra. De mint tudjuk... a legrosszabbra felkészülni lehetetlen.
Ellenőriztem a kaput, elköszöntem Fahrentől remélve hogy nem bóklászol el nőket lesni miközben özönlenek befelé a lelkek. Enethreolt elküldtem megetetni a vérebeket, majd kiadtam útját fekvőhelyére látva hogy matt részegen már nem sok feladatot tudna ellátni a mai nap.
Visszafelé azon gondolkoztam vajon fog e ez a hely valaha is változni. Örökké fiatalok, és bánatosak vagyunk.. üdvözülést ugyan nem vár egyikőnk se, de jobb "életet" igen. Bárcsak nevethetnék még egyszer, vagy érezhetném a felhők puhaságát arcomon.
Dimitri végtelen nyugalommal terült el a bőrrel bevont csontkanapén. Véres kabátját a fogasra dobta hanyagul. Mikor meglátott türelmetlenül intett a mellette lévő helyre. Leültem hát és nem sokat kellett várnom a kérdésére.
- Te nem ide születtél jól mondom? - elgondolkoztatott vajon mit láthat rajtam amit más nem... vajon látni lehet e egyáltalán rajtam hogy régen egy sokkal jobb helyről jöttem?
- Mond hallottál már Ádámról igaz?
- Mármint arról az Ádámról? - szemöldökét megemelte, utalva rá hogy egy olyan személyről beszél akit mindenki ismer.
- Az első emberről akit Isten megteremtett...
- Te találkoztál vele? Te tényleg egy vénasszony vagy. - ha lenne humor idelent most elnevettem volna magam. De a kín és szenvedés mindent kitaszított már belőlem. Az újonnan érkezőkből az elsők közt van a humor amit kikínzunk.
- Gyermeket is adtam neki. - tekintetében csak nőtt a kíváncsiság de nem tudta milyen kérdést tehetne fel hogy megfelelően kielégítsem kíváncsiságát. Így hát belekezdtem.
- Isten megteremtette Ádámot saját maga képmására, aztán úgy döntött társat is ad mellé. Ez volnék én. Szőke hajam, barna szemeim és rózsapiros ajkaim voltak. Ádám nem volt egy túl kedves ember. Önző, saját maga igazát fitogtató makacs és nem utolsó sorban lekezelő. Úgy tartotta az én dolgom őt etetni, mosdatni, kiszolgálni minden téren. Teljesen megfelelt neki az a kiszabott élet amit kapott. Nem szeretett volna többet, nem vágyott saját maga vágyai kielégítésére, az ösztönök amit beleültettek bőségesen megfeleltek. Én nem így éreztem, hamar kitört belőlem az akarat, a jobb lét utáni vágy, hogy saját magam alakíthassam az életem. Felvetettem az ötleteim az úrnak hogy miként lehetne változtatni jól kiötlött világalapító tervén. Az embereket a bűnben szabályozzuk, de ami örömöt okoz, és szívük vágya az tehessék szabadon. Úgy gondolta lázadni merészelek ellene, hogy át akarom venni terhét és ezzel őt letaszítani jogosan megszerzett trónjáról. Úgy döntött kiűz a paradicsomból és az üres földre vet, hogy magányomban bolonduljak meg. Kiűzetésével képességekre tettem szert. A pokol és menny között az üres föld nem volt mással töltve csak kihasználatlan tobzódott erővel, ami lehetővé tette hogy használva azt kapcsolatot teremtsek bármelyik fenti lény gondolkodásával. Évát megpróbáltam elérni, és rávenni a gondolkodásra. Ész érveket hoztam fel neki a változás mellett. Éva együgyű és túlságosan betanított volt. Félt hogy rossz útra tér és elveszti a paradicsomot. Szólt hát Istennek aki haragjában a földtől elvett minden erőt, ezzel engem is megfosztva mindentől. Külsőmet a teljes ellentétére forgatta, majd leűzött a pokolba. Lucifer nejéül szeretett volna engem, amihez nekem nem igazán volt ínyem. Éveken keresztül kínoztatott, megtudta minden érzésem. Rájött hogy a legnagyobb büntetés nekem az hogy elvesztettem minden szépet, hogy idelent kell sínylődnöm és néznem hogy mások hogyan szenvednek. Így hát általános alkut kötött velem. Vagy akarattal veszi el tőlem ami neki kell és kínzott feleségeként szenvedek örökké. Vagy átveszem a pokol irányítását, megtartva őt másod flottásként ugyanakkora hatalommal mint az enyém.
- És te elfogadtad.
- El. Aztán évek múltán amikor egyik éjszaka a vérebekkel nyúzatott meg mert egy érkező lelket úgy ítéltem meg hogy nincs itt helye, és ezt lázadásnak vélte, erőszakot próbált tenni rajtam. Suzi az én vérebem volt. Elharapta a torkát, majd legyengülése miatt sikerül elvonszolni a fő vulkánig és ott betuszkolni testét. Az öregebbeknek azóta egyfajta kegyhely. Enethreol azóta alkesz, Cézár pedig ezóta nem jött ki a ketrecéből. Ha kijönne eltépné Suzi torkát, hogy kiegyenlítse halott gazdája sebeit.
- Szóval.. ezért a sebek az arcodon.
- Igen. - szinte láttam ahogy súlyosan kattognak a kerekek az agyában. Próbált minden apró részletet lejátszani, következményeket levonni. Kereste a megfelelő szót, de nem igazán találta meg.
- Nem próbáltál meg soha feljutni innét?
- Nem. Azt hiszem már félek hogy odafent milyen lehet az élet. Félek hogy nem annyira jó mint azt elképzelem. Nem akarok csalódni az egyetlen fénypontban ami kitölti a napjaim.
- És ha azt mondanám hogy biztos nem csalódnál? Hogy én elmesélhetem neked az egészet ami odafönt van?
- HAGYD ABBA!! Olyan törvények megszegésére buzdítasz melyeket én magam állítottam föl! Nincs odafönt és nem is lesz! Ha lehetne kiskaput találni nem gondolod hogy közel 2000 év alatt megtaláltam volna?
- De mivan ha a kiskapu csak nemrég nyílt meg, így régen nem tudhattál róla és nem is használhattad? Ha én biztosan tudnám hogy van...velem jönnél?
- Befejeztük mára a beszélgetést! Úgy tudom van dolgod! Sophie a te ügyed ha tetszik ha nem! Ne nálam próbáld meg kihúzni magad a munka alól.
- Tudod jól hogy ő sosem fogja elfogadni az alkut...
- Tudod hogy Suzi nem evett még ma..
Düh lángolt a tekintetében. Minden egyes porcikája reszketett egy mondatért. De az életével mégsem mert játszani. Letépte kabátját a fogasról és elviharzott. Magamra maradtam a gondolataimmal, és azzal amit Dimitri csótányként rakott kaparászni a fejembe. Ez a kis taknyos teljesen kifordít néha magamból.
