Nem maradt más, csak külső burok. Itt ott megtört, de egyre szilárdabb. A köd lassan eloszlott, a fény áttört a réseken és kisütötte szemem utolsó világát. Nem... Nem mondanám hogy ez egy újjászületés. Ahhoz hogy újjászüless először meg kell születned. De én nem születtem meg, csak a világra dobták a lelkem, ami keresett magának egy testet. Egy testet ami kellőképpen eltakarja hogy milyen is valójában a lélek.
Nem maradt más. Nem vagyok egy egész, azt hittem ez nyilvánvaló hogy magaddal viszed mindenem mikor elmész. A többieknek nem maradt már szinte semmi. Lehet velem beszélgetni, nevetni, egy jóízűt sírni, vagy éppen csak mélyre ásni...De nem fogsz semmit találni. A többi érzést elhurcolták az előző lakóim, akik úgy bántak rövid lakhelyükkel mint gyermek a sokadik játékával.
Itt állok, én, egy üres porhüvely, lelkemnek elhagyatott háza, tele emlékekkel rólad, rólatok, és valamikor régen... ott mélyen ott van az is.. aki egyszer talán voltam egykor....