Örök vita

Agy: Mégis mit hittél?
Hogy örökkévalóságot ingyen vehetnél?

Szív: Tudom mi jó annak szenvedés az ára...
De azt hittem járhat ennyi nekem mint megfáradt pára..

Agy:  Egy ember élete is kevés mindahhoz,
hogy végtelenségig láncolj valakit magadhoz!!

Szív: Tudom naiv voltam és ostoba...
Bár sose csattanna idő kegyetlen ostora!
Reméltem és vakon bízva hittem....
Akartam hogy kapjam mi sokat belevittem!

Agy:  Te szegény kicsiny, ügyetlen lélek!
Minden esésedkor csillogva huny ki fényed.
Miért nem vagy óvatos? Kissé megbúvó...?
Nem köthetsz életet azért mert téged óvó!!

Szív: Segíts nekem! Szólj! Mit tegyek?
Ahhoz hogy kapjak is mennyit kell elvegyek?

Agy: Segítek én mindig.... csak kezem ellököd!
Súgok eleget mégis fülednek ez mind sűrű köd..
Újra el fogsz esni... és én megszidlak!
Értem sírsz én meg minduntalan felhúzlak...

Az erdőm

Csilingelő kicsiny harangok
Színt játszó égi fuvallatok,
Apró léptek mély, friss nyoma
Suhanó állatkák fátyolos foltja.

Tócsába gyűlő vízcseppek
Futó ködös, puffadt fellegek,
Nyikorgó öreg égig érők törzsei
Vékony kis fények melegségei.

Édes és könnyed, illatos
Sűrű de ösvényes, kicsit alattomos,
Hosszú, néha rövid kacskaringós utak
Egyik vége itt, másik már betonfalak.