Mint a galambok

Miért van az, hogy oly sok éven át,

Buzgón lélek-szakadt, éjjel-nappal téged keresve

Csillagok fénye, szelek vihara alatt vártam rád.

S most mégis ily rövid idő után, utánad keseregve

Látom mit akkor nem, mint keserű látomást:

Mosolyod hamisságát, mégis várok folyton-folyvást.

Testem búsba fagyva ugyan, de még remeg

Érted foltoztam bőszen mi akkor elszakadt.

De a seb örökké vérzik, lelkem már beteg,

Nem volt elég erőm, ez árán most könnyem fakadt.

Életem sárban, porban egyaránt bőszen fetreng,

Ha jutott is jó, kevés, elmúlik s majd már nem dereng.

Lesz még sebem mit össze kell varrnom. Tudom.

S lesz még hogy érzem azt is milyen igazán szeretve lenni.

Esnem kell hogy tudjam: a lépéseimmel magam arcon rúgom,

Mégis muszáj valami többet, jobbat magamnak örökkön keresni.

Újra és újra utamba áll valami, akár a síkságnak a dombok,

És újra kezdhetem lelkem darabjait csipegetni... Mint a galambok.